Tokio Hotel Vienna 30.03.2010

Hatalmas izgalmakkal teli hónap következett. Még októberben megvettem a jegyet és elkezdtem vissza számolni. Mikor már csak 2 hét volt hátra, alig bírtam aludni és a suliba se tudtam koncentrálni rendesen, annyira vártam már azt  2 napot. Barátnőm átjött hozzám és együtt készültünk az útra és a koncertre.

Még ma is emlékszem ahogy leszálltunk a metróról és megláttuk a kis csapatot ott állni. Puszi puszi mindenkinek. Persze milyen lett volna az egész akadályok nélkül. Az egyik csaj elveszett és rá vártunk 1 órát... 

A busz elindult és irány Bécs. Mindenki csendben volt a buszon, bár ez érthető volt...hiszen kicsit több mint egy nap és látjuk a kedvencünket. Én már szinte aludtam mikor hallottam,hogy elől hatalmas sikításba kezdtek a csajok és nem értette senki miért is. Egy fekete kamion mellett haladtunk el, és azt kiabálták: EZ A TH KAMIONJA. 

Mindenki verte az ablakot meg sikítozott... a kamion sofőrje meg bámult maga elé. Nagyon vicces látvány lehetett. (másnap találkoztunk a sofőrrel és mondtuk neki,hogy mi volt... meg nevetett)

Mikor beértünk Bécsbe annyira elfogott az idegesség, a gyomrom görcsbe rándult és alig kaptam levegőt. Ilyen ideges még sose voltam. Mikor megláttam a stadiont pedig már fel voltam pörögve. Hatalmas szatyrokkal és táskákkal a stadion elé mentünk ahol Alex és Sarah már várt minket és azonnal felírtuk a nevünket a füzetbe. Mondták,hogy sorszámos lesz a koncert. Nagyon nem voltam még ilyen helyzetbe,szóval engem nem hatott meg. De Netta és Netti mondta,hogy Prágában is az volt és nagyon szar volt. 

Lecuccoltunk és csak vártunk ,hogy mi lesz. Még a kordonok se voltak kint. És rajtunk kívül kb. 40 ember volt még csak ott. Páran felmentünk egy lépcsőn és akkor megláttuk a fiúk TURNÉBUSZÁT. Ott fotóztuk meg kiabáltunk hátha ott vannak a fiúk, de csak egy öreg bácsi jött oda hozzánk,hogy nincsenek itt. Kértük,hogy engedjen be mert szeretnénk a busszal képet csinálni. De nem engedhetett be. Nagyon aranyos volt és beszéltünk a fiúkról és mondta,hogy átadja majd az üzenetünket. Mondtam neki,hogy nagyon szeretem őt (a bácsit) és mondta,hogy ő is, de még túl fiatal vagyok hozzá. Nagyon aranyos volt :)

Este már kint voltak a kordonok , így becuccoltunk közé. Mit ne mondjak nagyon kényelmetlen volt és egyre hidegebb lett az idő. Mindenki fáradt volt, mégse tudtunk aludni. Íztelen forró teát osztogattak és zsákokat amivel betakarhattuk magunkat.
Éjjel jött egy faszi és mondta,hogy mindenki menjen haza mert elmarad a koncert. Sokan elkezdtek sírni meg kiabálni... gondolom a csávó nem gondolta volna,hogy ilyet vált ki belőlünk így nevetett és mondta,hogy csak vicc... ő újságíró. Akkor még kevés német tudásom bevetettem és annyit mondtam neki: "Du bist pe*is"

A hajnal volt a legdurvább. Azt hittem megfagyok...és az idő is nagyon lassan telt el. A tömeg már kezdett gyülekezni. Végül is a sorszámozás nagyon jó volt mert mi feküdhettünk, ülhettünk, mászkálhattunk és a helyünkre mehettünk vissza, míg mögöttünk nyomorogtak egész nap.

Hajnalban 1-2 fok volt , délután persze 40. Nem tudtunk már mit kezdeni magunkkal, a zsákokat magunk fölé kötöttük meg hordtuk a hideg vizet. Az idő most is lassan telt. Jöttek TVsek és készítettek rólunk felvételt. A zászlót lóbáltuk és énekeltünk THt.( http://www.puls4.com/pink/videodetail/video_id/866685
0:25)  Jöttek sorba sportolók (mert volt ott egy sportvalami) és egy 20 körüli csávó jött és elkezdte énekelni az Automatisch első sorát, mi a 2. sort és így szépen elvoltunk. Nagyon jó fej volt :D

5 körül hallottuk,hogy a fiú már bent próbálnak...ennyi kellett nekünk, teljesen megőrültünk.
6kor már teljesen csönd volt és mindenki készülődött. Igazította a haját, sminkjét és az ajtó felé figyeltünk. A piros x egyszer csak földre váltott és mindenki rohant befele. Megnézték a jegyünket és a táskáinkat. Pár biztonsági őr hason vágott és ordibálta,hogy LANGSAM LANGSAM BITTE. De nagyon nem érdekelt. Megtaláltam a barátnőmet és Tom oldalára jutottunk.


Mikor megláttuk Tomot Georgot és Gustavot már az se érdekelt,hogy alig állok a lábamon és fáradt vagyok. Minden elmúlt és hihetetlen volt,hogy ott vannak a srácok akiket nap mint nap nyomon követek és imádok. Aztán megjelent Bill és teljes extázis. Az a két óra mintha 10 perc lett volna.
Ha egy szóval kellene jellemeznem a fiúkat akkor az nem más lenne mint gyönyörűek. Mintha nem is emberek lennének. Soha életemben nem láttam még ilyen magas srácokat és ilyen szépeket. Pasira sose mondom,hogy szép , esetleg helyes... de ők SZÉPEK. Bill szerintem nem is olyan vékony mint ahogy mások mondják... persze vékony, de nem vészesen.
A mosolya és a hangja mindenkit elvarázsolt. Tomot akkor még annyira nem szerettem, de ő is annyira édes volt. Georg mint mindig szexi, a haját imádom :D Gustav meg a maci. A végén mikor odajött az oldalunkra , mosolygott és lóbálta a kezét,hogy na mindjárt jön a kis játékunk... aztán legyintett egyet,hogy áh ez nem jó és hátraindult. Kacsintva visszajött és oda állt teljesen elénk a dobozra és eljátszadozott velünk egy ideig.

Nagyon rossz volt rájönni,hogy vége. 28 óra csövezés után ilyen hamar eltelik az idő és ők már tovább is mennek. Kint lehetett kapni plakátot így azonnal vettem egyet és hátramentünk a kijárathoz, hátja jön a TH.
Mikor mondták,hogy már rég elmentek akkor visszamentünk a többiekhez és ott vártuk meg míg mindenki visszaér.

A buszon mindenki aludt, érthető...hiszen már 2 napja ébren voltunk. Akkor ott a buszon megváltozott bennem valami. Tudtam,hogy ez a szeretet nem pár évig tart. Eddig is szerettem őket, de amíg az ember nem találkozik velük élőben és nem tombol velük a számokra addig még semmi sem biztos. Tom annyira elvarázsolt a szexi mosolyával,hogy azt szavakba nem is tudom önteni. Bill mindig is a példaképem. Mindig felnéztem rá,hogy minden nehézség ellenére ennyire kitartó és gyönyörű. A külseje és belseje is tökéletes számomra. Georg folyton megnevettet, Gustav pedig a kis csendes aki ha egyszer megszólal, akkor ott nevetőgörcs lesz.

Még sok ilyen napot akarok átélni velük. Ez nem csak egy hobbi vagy kis tiniszerelem. Örök emlék marad nekem ez a 2 nap.